Péntek Rita: Átutazó

A költő alázattal fordul hát az élet apró történései felé, a rezdülések, derengések, lobbanások, remegések, surranások, hallgatások érdeklik, szűk térben mozog, a pillanatok, idődarabok, csöndek, félszavak, suttogások vonzásában. A természet kicsinyke titkai és csodái adják a legtöbb vers alapját: gyümölcsérés, madárcsicsergés, fűszálak, virág- és szénaillat, szirmok, az ágak közötti résekben a könnyű madárfészek, felhők, pára, köd, hóesés. Számos vers a szerelem szolid örömeinek és hiányainak lenyomata. Gyakorta merészen érzékletes képekkel találkozhatunk: „Meleg halmokként fekszünk  majd /levetett árnyékunk mellett”; „pillantás vagy magad is / a tél tükörszemében”; „akár az eső / fehér szálakra bomlik / összefonódott hallgatásunk”, „Hátadról hátamra / csordul az este”; „Hajnalban a fűszálak is / messzeséget lélegeznek”.  E költészet ideje a hajnal és a reggel között lebeg, rendkívüli érzékenységgel, finomsággal. Bizonyságul álljon itt a November című vers:

Szemben a domboldalak,
a hó töretlen szépsége.
Mintha tenyerem alatt
egy pillanatra még
nem mozdulna
a reggeli fénysugár.