Lévai Péter
Lévai Péter főiskolai adjunktus, néptánc módszertani szakoktató, mozgáspedagógiai fejlesztő 1979-ben kezdte pályafutását mint nívódíjas hivatásos táncos a Magyar Állami Népi Együttesben. Később a Kodály Kamara Táncegyüttesben és az Állami Budapest Táncegyüttesben is táncolt. Fiatal kora óta nemcsak táncosként, hanem táncpedagógusként is dolgozik, Magyarországon és Európán kívül három másik kontinensen is megfordult már előadóművészként és tanárként. 1996-ban a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett néptánc pedagógusi oklevelet, amit 2011-ben MA fokozattal egészített ki. 1998 óta dolgozik a Táncművészeti Főiskolán. 2003-ban elvégezte a Debreceni Egyetem pedagógia szakát tehetséggondozás specializációval, 2008-ban pedig az ELTE Neveléstudományi Doktori képzését fejezte be. Rendszeresen oktat az alapfoktól a felsőoktatásig bezárólag minden korosztályt, az ország szinte minden területén. Hat évig elnöke volt az alapfokú művészeti iskolák szakmai minősítő testületének. Számos publikációban foglalkozott és foglalkozik ma is a néptánc komplex személyiségfejlesztő, és kognitív/affektív lehetőségeivel, és a taníthatóság egyszerű formáinak táncpedagógiai rendszerbe illesztésével. Részt vett a táncos szakképzés átalakításában, és jelenleg is módszertani szakoktatóként, tehetséggondozási, mentorképzési koordinátorként dolgozik a Magyar Táncművészeti Egyetem tanárképzésében. Pedagógiai munkájáért Magyar Fesőoktatásért emlékplakett és a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje.
A sárközi ugrós táncok módszertana.
(Simon János, csengeri juhász)