Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Takács Szilvia

Számára a csembalózás jelenti azt az eszközt, mely segítségével kifejezheti érzelmeit,  gondolatait. A barokk zene elhivatott közvetítője. 

 

Győrött született. Zeneiskolai tanulmányai alatt több zongoraverseny és szolfézsverseny díjazottja volt. A zenei pályára való tudatos készülése már ebben az időben elkezdődött. A konzervatóriumot zongora és zeneszerzés szakon végezte el Győrben. 1986-ban diplomázott zeneelmélet- szolfézs szakon. 1993-ban férjével zeneiskolát alapított, melynek jelenleg is igazgatója. 

1996-ban az első Magyarországon szervezett Régi Zene Nyári Akadémián Leon Berben-nél kezdte el csembalótanulmányait. Ezt követően több régi zenei kurzuson vett részt, ahol tanárai voltak: Spányi Miklós, Ketil Haugsand, Malcolm Bilson. 

 

A budapesti Zeneakadémián Horváth Anikó osztályában 2008-ban szerzett kitüntetéses csembalóművész diplomát. 2006-tól folytatott fortepiano tanulmányokat. Részt vett több hazai kurzuson - ahol Spányi Miklós és Malcolm Bilson által mélyítette el fortepiano tudását. További tapasztalatgyüjtés végett Malcolm Bilson fortepiano kurzusán vett részt az Amerikai Egyesült Államokban Ithaca-ban a Cornell Egyetemen. 

Zeneakadémai évei alatt megalapította a Clavier Duo együttest, mely a négykezes és kétcsembalós, illetve fortepianora írt művek bemutatását tűzte ki célul. 

Közreműködője volt a Musica Profana régizenei együttesnek, a Marquise együttesnek, valamint rendszeres kísérője énekeseknek, hangszereseknek.

A 2010-es Csíkszeredai Régizenei Fesztivál énekkurzusának korrepetítora és 2010-től folyamatosan a Győri Reneszánsz és Barokk Hét  keretein belül megrendezett kurzus csembaló- és fortepiano-tanára.

Rendszeresen játszik hazai és külföldi koncerteken szóló- és kamaraprodukciókban. 2012-ben kijutott a Japánban, Kofuban megrendezett 25. Nemzetközi Régizene Versenyre. 

Repertoárja a korabarokktól a klasszikus korig terjed. Kiemelten foglalkozik Haydn billentyűs műveivel, melyekből két szóló és három kamara CD-lemezt készített.

Rendezés:
J.Haydn dalai fortepiano kisérettel szólalnak meg a lemezen.
1.990 Ft
J.Haydn dalok és kantáták.
3.480 Ft
Népszerű dallamok a 16. századi Spanyolországból
3.480 Ft
J.Haydn triók fortepianora, hegedűre és gordonkára.
3.480 Ft
J.Haydn billentyűs művei fortepianon szólalnak meg Takács Szilvia csembalóművész előadásában.
3.480 Ft
J.Haydn életében legsikeresebbé vált művének fortepiano változata szólal meg a lemezen.
3.480 Ft

Lemezünk első felében angol billentyűs zenét hallhatunk, ízelítőt adva a 16. század utolsó negyedétől a 17. század első negyedéig,
a második felében pedig Jean- Philippe Rameau (1683-1764) a francia barokk zene - eredeti tehetségével kiemelkedő -
legnagyobb mesterénekművei szólalnak meg.

3.480 Ft
Koncertfelvétel
3.480 Ft
Válogatás J.Haydn billentyűs muzsikájából. 
1.990 Ft
3.480 Ft
A felvételen J.Haydn német dalai fortepiano kisérettel szólalnak meg. 
3.480 Ft