Móser Zoltán
Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész, etnofotográfus és író 1946-ban születt Tolna megyében, Szekszárdon, de igazi szülőhelye Tevel, hisz minden gyermekkori emlék ide köti. Innen Bonyhádra került gimnáziumba, majd a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakára, ahol 1970-ben végeztt. 27 évig dolgozott egy középiskolai kollégiumban Budapesten. Tanított általános iskola alsó- és felső tagozatán, de tanítóképző főiskolán is, tizenkét évig a PPKE Bölcsészettudományi Karán. Közben meghívták a kolozsvári Sapientia Egyetemre, a film-és média szakra vendégtanárnak, ahol három évig oktatott. 2006 óta nyugdíjas. Még abban az évben beválasztották a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé. Felesége tanítónő, három felnőtt gyermekük és három unokájuk van. 1965 óta foglalkozik fotózással. Képei és írásai 35 éve jelennek meg különböző lapokban.
Az első két kiállítását még egyetemi évei alatt rendezték, azóta közel kétszáz kiállításon szerepeltek fotográfiái. Eddig több mint ötven önálló könyve (albuma) jelent meg.
Népdallá vált Petőfi versek
Közreadásával az a cél, hogy előadásokon, ünnepélyeken megszólalhassanak, mert a legszebb szavaknál is mélyebben tudják megmozdítani, alakítani az emberek érzelmi világát. Mert Petőfiről, úgy is lehet méltóképpen megemlékezni, ha ilyenkor a zene is felcsendül, és megszólalhatnak Petőfi népdallá vált versei is. Ám a népdal azért is mindenki kincse, mert mindenki tudja énekelni. Ahol megszólalnak, ott igazán érzik az emberek, hogy mennyire mélyen él Petőfi a magyar nép szívében.
Kodály Zoltán életéről, műveiről – a hagyományról, a múltról és a történelemről
“A múltba kalandozva, a népdalok és kották, kottafejek között lépdelve, Kodály Zoltán életét követve sok mindenről szóltunk. Egy-egy mű alapját szolgáló népdalban vagy szokásban és szokásdalban azt kerestük, hogy hová vezet, meddig vezet, milyen utakra indít el bennünket?” (Móser Zoltán)
A középkori Magyarország premontrei emlékei
Kicsiknek és nagyoknak, a Dunán innen és a Dunán túl
E kiadvány szerves folytatása Móser Zoltán: Mély kútba tekinték című könyvének. „És szeretni kell - szeretni lehet!-, a síposokat, dobosokat, hegedűsöket; Szent Lászlót és Juliánus barátot; az Istvánokat és … Akik a Dunán innen s túl a Dunán, és túl a Tiszán laknak. Akik a Palócföldön, akik a Székelyföldön, akik az Uralon túl vagy a Németalföldön éltek és élnek. És szeretni kell a hétköznapokat és az ünnepeket. Örülnék, ha ez lenne e kis könyv egyik tanulsága.”
Tisztelt Olvasó, nem kell különösen sokat keresnie, de ha mégis úgy lenne, akkor ezt megelőzve elmondom, hogy a cím egy „elferdített” József Attila sorból származik. Az eredeti így szól: Jut az ember két virághoz… Tehát csak a virágot cseréltem ki, de József Attilára gondolva tettem, hisz ő nem is egy versében a világra a virágot rímelteti, vagy épp fordítva. Néhány ilyen sort ide másolok.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton –
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
Kertész leszek
A régmúltról, az ősi időkről, az íratlan történelmünkről kicsiknek és nagyoknak sok képpel és kottával. A magyar nép történelme, szokásai, népdalkincse, szájhagyománya valóban mély kút. Móser Zoltán izgalmas, eddig ismeretlen összefüggéseket tár fel, ahogy egyre mélyebben tekint bele ebbe a kútba. Érdemes vele tartanunk.
Ez a könyvsorozat – 10-15 oldalas esszék összefűzése – is „elmetermék”, de nem „összesség”, vagyis nem az egészről szól. Mivel a középiskolásokat célozza meg, elsősorban azokról az írókról és költőkről, akik neve szerepel a tankönyvekben. De nem tankönyv, hanem azok kiegészítője. Célja, hogy kedvet ébresszen az olvasáshoz. Panaszként, tanácsként is mondták a magyar tanárok, hogy „nehéz szöveget” egy oldalnál többet nem olvasnak a diákok, mert ők, akik az internet foglyai, máshoz szoktak.
Minden nemzet irodalmában vannak hegycsúcsok (ezek az érettségi tételek) és vannak dombok. Ha tudatosul bennünk, hogy a dombról látni jól a hegyeket, a méreteket és az arányokat, akkor sokkal jobban tájékozódunk irodalmunk történetében. Ez a másik célja ennek a könyvsorozatnak. Mivel esszék, könnyebb dolgunk van, mint a tankönyveknek, és el-elidőzünk olyan részleteknél, amelyekről ott csak egy mondat olvasható, vagy egy-egy írónak csak a nevét említik meg.
Ez a könyvsorozat – 10-15 oldalas esszék összefűzése –mivel a középiskolásokat célozza meg, elsősorban azokról az írókról és költőkről szól, akik neve szerepel a tankönyvekben. De nem tankönyv, hanem azok kiegészítője. Célja, hogy kedvet ébresszen az olvasáshoz. A diákok mellett ezt a sorozatot a volt diákok, a szülők, és a magyar tanárok éppúgy tudják használni, mint a külföldi egyetemeken magyart tanuló hallgatók, vagy bárki más, akit érdekel a múltunk, kultúránk egy szelete, a magyar irodalom. Erre gondolva próbálom meg „ehetővé és fogyaszthatóvá” tenni azt, amiről a tankönyvek, mert elsősorban irodalomtörténetet tanítanak, nehézkesen, tömören beszélnek. Ezért is arra törekedtem, hogy ha valaki elolvassa az első oldalt – és ha ő ezt érdekesnek találja, – tovább is olvassa. Ha ez történik, akkor talán kedvet érez az olvasáshoz.
Még egy fontos megjegyzés: itt életek és művek, illetve részletek szerepelnek regényekből, költeményekből. Nem életrajzok és nem teljes, mindenre kiterjedő elemzések. Nyilván felmerül az a kérdés, hogy miért térünk ki egy-egy író, költő életének döntő fontosságúnak ítélt eseményére, traumáira, élményeire, emberi kapcsolataira, politikai és morális lelki válságaira, néha pedig a súlyos, gyógyíthatatlan betegségére. Kántás Balázst idézve – akiről szó lesz még Babits kapcsán –, bár e tények másodlagos jellegűek, azaz „talán nem vezethetőek le belőlük egyértelműen a különböző elemzett versszövegek üzenetei és poétikai sajátosságai, az értelmezéshez mégis elengedhetetlen, hogy ismerjük és a lehető legnagyobb mélységig megértsük egy-egy költő, író életrajzát, költői és emberi habitusát, személyes világreflexióit, s azokat az eseményeket, melyek befolyásolták pályája alakulását, költői hangját, s megrajzolták alkotói korszakának határait.”
„az irodalomtanárnak az a hivatása, hogy megtanítsa a növendékeit – olvasni...”
A diákok mellett ezt a sorozatot a volt diákok, a szülők, és a magyar tanárok éppúgy tudják használni, mint a külföldi egyetemeken magyart tanuló hallgatók, vagy bárki más, akit érdekel a múltunk, kultúránk egy szelete, a magyar irodalom. Erre gondolva próbálom meg „ehetővé és fogyaszthatóvá” tenni azt, amiről a tankönyvek – mert elsősorban irodalomtörténetet tanítanak – nehézkesen, tömören beszélne
