Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Virágh László

VIRÁGH László zeneszerző, költő, műfordító. Tanulmányait az ELTE BTK, olasz–pszichológia szakán végezte. Közben Geszler Györgynél zeneszerzést tanult és az ELTE Bartók Béla Énekkarának másodkarnagya. 1963–-1968 között az I. László Gimnázium, majd az Ihász Dániel Gimnázium olasztanára, a magyarországi régizenei mozgalom egyik elindítója. 1962–-63-ban részt vett Dr. Szőke Péter (1910–-1994) ornitomuzikológiai kutatásaiban. 1971-ben megalapítja az ARS RENATA szólóének-együttest a régi magyar és európai (kiváltképpen a reneszánsz és a korai barokk) zene korhű előadása céljából. Ezt jelképezi az együttes emblémája is, a lángokból újjászülető Főnix, Silbermacher, XVI. századi soproni ezüstműves éremterve. Műsoraik a régi korok zenéjének és irodalmának összefüggésében Virágh László kutatásainak eredményeként kerülnek színpadra. Az együttes tagjai közül ki kell emelnünk Zádori Mária Liszt-díjas Kiváló Művészt, aki, több mint félszáz hanglemeze és turnéi révén világszerte ismert, és a historikus előadói stílus legrangosabb képviselői közt foglal helyet. Negyvenhat éves tevékenysége során az ARS RENATA több ezer fellépést, köztük számos rádió- és TV-szereplést tudhat maga mögött. Legnagyobb hatású hangverseny sorozatai (Colloquia Amorosa, Vers és dallam az ókortól a reneszánszig) a Nemzeti Múzeumban, az egykori Egyetemi Színpadon, a Budapesti Történeti Múzeumban és más jeles helyszíneken hangzottak el többször is. Ezek közül különösen a millecentenáriumi műsoruk (Az Ómagyar Mária-siralomtól a Vietórisz-kéziratig) aratott nagy sikert mind idehaza, mind külföldön, többek között a franciaországi Tours-ban (Salle d’Okeghem), Angers-ban (Chapelle Sainte Ursule). Bruxelles-ben 1989-ben hungarológiai konferencián léptek fel, majd Strassbourgban és Colmarban szerepeltek. Olaszországban a Gallaratei Zsinaton és a Velencei Karneválon, Ferrarában a Biblioteca Ariostea-ban, Norvégiában az Oslói Egyházzenei Fesztiválon (2002) léptek fel. Hanglemez- és CD-felvételeik: 1. Magyar királyi udvarok zenéje (a Camerata Hungaricával közös), Hungaroton, 1979. 2. Magyar énekek a XVII. századból, Quintana 1992, Magyar Régizenei Társaság 1996. 3. Angyalkoncert (Magyar és európai karácsonyi énekek) Bouvard & Pécouchet, 1993. Magyar Kultúra Kiadó, Győr, 2010. 4. Banchieri: Sinfonie Ecclesiastiche (a HUNGAROTON CLASSICWORLD PREMIER 1st Recording sorozatában, 2003-ban jelent meg.) 5. Virágh László: Áldott Júlia, Madrigálok Balassi Bálint verseire, MRZT, 2004, Magyar Kultúra Kiadó, Győr, 2017 6. Virágh László: Magyar Magnificat. Ökumenikus énekek, (Corvina Consort) Magyar Kultúra Kiadó, Győr, 2017 1976-ban megtalálja Balassi nótajelzésének zenei forrását, a Gianeta Padovanát, amivel egyben az MTA Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz és Barokk kutató-csoportjának külső munkatársa lesz. Kutatási területe: zene és költészet a reneszánszban és a manierizmus énektechnikája korabeli dokumentumok alapján. Mint kutatót interdiszciplináris szemlélet jellemzi. Zeneszerzőként a régi magyar zene rekonstruktív feldolgozója. 1998-tól kezdi el Balassi verseire írt polifon műveinek komponálását, melyeket az ARS RENATA szólóének-együttessel mutat be. 1998-tól Az ELTE BTK, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem olasz tanszékén oktat megbízott előadóként. Mindkét helyen ő indítja el az olasz zenetörténet oktatását. Nemzetközi konferenciák (Gorizia, Tours) ismert előadója, kurzusokat vezet itthon (Budapesti Zeneakadémia, Hódmezővásárhely, Pécs) és külföldön (Tours, Csíkszereda). Jan Boeke professzor asszisztenseként részt vesz szombathelyi és soproni kurzusain. 1994-ben a Magyar Régizenei Társaság alapító elnöke. KITÜNTETÉSEI 2007 Bárczi-harang (Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány) 2008 Balassi-emlékérem 2008 Tinódi-lant 2013 Ex Libris (Gubcsi Lajos Magyar Kultúráért) 2015 Kölcsey Ferenc-díj KÖLTŐI MUNKÁSSÁGA Versei és műfordításai jelentek meg a Muravidék és a Napút c. folyóiratban, az Alterra Kiadó Megérint, rád talál és Advent, valamint a RÍM Kiadó Arcok és énekek című köteteiben. MŰFORDÍTÁSOK, SAJÁT VERSEK, ÖNÉLETRAJZI ESSZÉ ARS RENATA (Olasz reneszánsz versek), Győr, 2011. ARS RENATA II. (Európai reneszánsz versek), Győr, 2015. (Mindkettő a kor szerzői által megzenésített szövegeket tartalmaz.) Hát én immár... (Szerelmes versek), Győr, 2015. (saját versek) Virágh László zeneszerző (Kispest, 1939. március 8.), Napút, 2008/10, 40–42. Read more
Rendezés:

Olasz reneszánsz versek

2.400 Ft
Európai reneszánsz versek
2.400 Ft
Szerelmes versek
2.400 Ft
Ökumenikus énekek
1.990 Ft