Nagy siker a Flautológia
A szerző könyvében arra tesz kísérletet, hogy saját személyes útkeresése, aktív és termékeny előadói pályája és több, mint két évtizedes tanári munkája során gyűjtött tapasztalatait alapul véve, a tudományos ismereteket és logikus belátást követve, átfogó rendszerben mutassa meg a fuvolajáték technikáját.
A szerző a legapróbb részletekre is kitér, miközben mindvégig szem előtt tartja a zene, a hangszer és az emberi test harmóniáját. A hagyományos játékmódok mellett a kiterjesztett technikát is a komplex hangszerkezelés szerves részének fogja fel.
Ittzés Gergely - fuvolaművész
Ittzés Gergely tanulmányait a kecskeméti Kodály Iskolában és a Zeneakadémián végezte, ahol nagy hatást tettek rá Kurtág György és Rados Ferenc kamarazene órái. Diploma után egy évet a nemzetközi Prágai Mozart Akadémián, majd néhány hónapot Kanadában, a Banff Centre for the Arts művésztelepen töltött. Részt vett számos mesterkurzuson és díjat nyert több hazai és nemzetközi fuvolaversenyen. 2018-tól a Magyar Művészeti Akadémia hároméves alkotói ösztöndíjában részesül.
Figyelme korán a legmodernebb fuvolatechnika felé fordult, a megismert új lehetőségek ihlették saját kompozícióit is. Az általa megálmodott és 2012-ben megjelent Flouble nevű szoftver és DVD-Rom mintegy 500 kettősfogást mutat be, és bevezet a többszólamú fuvolajáték titkaiba. A kiterjesztett technikáról és más témákról rendszeresen tart előadásokat, továbbképzéseket. Kurzusokat vezetett Magyarországon, Európa számos városában, Brazíliában, Kanadában, Kínában, valamint az Egyesült Államokban, ahol a legnevesebb intézményekbe kapott meghívást.
Gyakran szerepel a hazai kortárszenei együttesekkel és ad szólóesteket. Széles repertoárján az ismert fuvolairodalmon kívül számos ritkaság szerepel. Saját műveinek, átiratainak, közreadásainak megjelentetése során több kiadóval dolgozott. Eddig mintegy 20 CD lemeze jelent meg szólistaként. A fuvolaszonáták nagykönyve c. hétrészes CD sorozatát jelölték a 2019-es International Classical Music Award-ra.
A klasszikus és kortárs zene mellett számos más stílus is hat zenei világára: pl. etno-jazz és más jazz formációkban is játszott.
1996 óta a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének tanára egyetemi tanári rangban. 2017-ben Fulbright ösztöndíjjal három hónapig a Boston University vendégprofesszora volt. 2019 őszétől a Tianjin Juilliard School fuvolatanára lesz.