Móser Zoltán: Olvasatok VIII. - múltunk, kultúránk egy szelete, a magyar irodalom

Tisztelettel jelentem
A nyolcadik kötet nagyon más
Ez a sorozat elsősorban a diákok részére készült, de a volt diákok, a szülők, és a magyartanárok éppúgy tudják használni, mint a külföldi egyetemeken magyart tanuló hallgatók, vagy bárki más, akit érdekel a múltunk, kultúránk egy szelete, a magyar irodalom. Erre gondolva próbálom meg „ehetővé és fogyaszthatóvá” tenni azt, amiről a tankönyvek – mert elsősorban irodalomtörténetet tanítanak – nehézkesen, tömören beszélnek. 
Ebben, az utolsó kötetben a drámákról kívántam szólni: az első tíz fejezetben azok a drámák találhatók, amelyek jórészt a tananyagban szerepelnek is.
A sorrend összeállítása viszont gondot jelentett: vajon a XX. századi szerzők középkorról szóló drámáit hová is tegyem, hányadik helyre? Tudtam, hogy a görögök legyenek az első helyen, és azt is, hogy mi legyen a tizedik, és ami köztük van, a dráma helyszíneire gondolva, azokat a darabokat megpróbáltam időrendben elhelyezni. (Ezek a fejezetek elsősorban kivonatok, rövid összefoglalók, hisz azzal a céllal készültek, hogy ezután vagy megnézik a drámát, vagy az egészet elolvassák.)
De van még két másik rész is. Az egyik az Ők, hárman, és ez Vajda Jánosra Reviczky Gyulára és Komjáthy Jenőre utal. Ők valami (véletlen, oda nem figyelés) miatt kimaradtak az előző kötetekből. A harmadik részben (ISTENI – EMBERI) pedig három olyan szerzőről szólok, akik a világirodalom máig meghatározó alakjai voltak, és szerepelnek a tananyagban, de meglehetősen szűkösen és rövid magyarázattal: Dante Isteni Színjátéka, Petrarca és Shakespeare szonettjei.  
*
Erős kételyekkel zártam le ma a tévét, mert egy órát a mesterséges intelligenciáról volt szó, és a negyedik ipari forradalomról, amelyről azért tudunk még keveset, mert most kezdődik, de biztos, hogy ez a jövő. Rengeteg munkát elvégez helyettünk, és villámgyors, ha tudunk jól kérdezni! De tudunk-e? Ezek szerint az új feladatok kapcsán új tantárgyak születnek meg hamarosan, de mi lesz a régiekkel? Az abc-vel és az egyszereggyel?
És itt jutott eszembe a mai helyzet a tantárgyak fontosságáról. Első helyen az angol nyelv és az informatika van, ezt követik a matematika, fizika, biológia, kémia, és az utolsó helyen a magyar nyelv és irodalom, a rajz és az ének. A humán tantárgyak. Ezeket, vajon jut eszébe valakinek, semmi nem pótolja.Versek, képzőművészeti alkotások, zene nélküli mesterséges világ, egy érzelem és erkölcs nélküli világ képe dereng föl előttem. Ezért is választottam és tettem e könyv végére egy Márai Sándorról szóló fejezetet. Epilógusnak szánom.
Az 1944-i Naplójában azt jegyezte fel, hogy két dologra érdemes és kell odafigyelni az embernek: „a világra, ahol egy falat kenyér komoly feladat, s lelkedre, mely nem lehet igénytelenebb, mint a tested. Szerezd meg lelked számára is a napi táplálékot, s ne engedj e táplálék minőségének igényéből. Lehet, hogy krumpli és tüzelő nem lesz e télen, de Goethe, Shakespeare és Arany János lesz.” 
*
Az első kötet bevezetője végén egy képről, Zrínyi Miklós a Sirena című kötetének díszcímlapjáról is szóltam. Zrínyi könyvén egy magányos hajóst láthatunk, aki nyugodt tengeren, jó széllel vitorlázik a célja felé.

Az embléma lényege, hogy az életben való előrejutásban fontos szerepet játszik a fáradságos munka, amit az evezés jelképez, de sokat segíthet a jó szerencse is, amit a vitorlát dagasztó szél jelenít meg. Most itt hajós lehet minden érdeklődő, olvasó, a tenger pedig az irodalom tengere. Az én feladatom, szándékom pedig a jó szél biztosítása volt. Volt is, és maradt is, minden hajózni kívánó, vagyis olvasni szerető ifjú és felnőtt ember számára.

Ez a sorozat elsősorban a diákok részére készült, de a volt diákok, a szülők, és  a  magyartanárok  éppúgy  tudják  használni,  mint  a  külföldi  egyetemeken magyart tanuló hallgatók, vagy bárki más, akit érdekel a múltunk, kultúránk egy szelete, a magyar irodalom. 
Eddig hét kötet jelent meg, a nyolcadik szándékom szerint az utolsó. Ebben olyan drámákról lehet olvasni, amelyek jórészt a tananyagban is szerepelnek.
A sorrend összeállítása viszont gondot jelentett: vajon a XX. századi szerzők középkorról szóló műveit hová is tegyem, hányadik helyre? Tudtam, hogy a görögök legyenek  az  első  helyen,  és  azt  is,  hogy  mi  legyen  a  tizedik,  és  ami köztük van, a dráma helyszíneire gondolva, azokat a darabokat megpróbáltam időrendben elhelyezni. (Ezek a fejezetek elsősorban kivonatok, rövid összefoglalók, hisz azzal a céllal készültek, hogy ezután vagy megnézik a drámát, vagy az egészet elolvassák.)
De van még két másik rész is. Az egyik az Ők, hárman, és ez Vajda Jánosra, Reviczky Gyulára és Komjáthy Jenőre utal. Valami véletlen, oda nem figyelés  miatt  ők kimaradtak  az  előző  kötetekből.  
A  harmadik  részben  (ISTENI – EMBERI)  pedig  három  olyan  szerzőről  szólok,  akik  a  világirodalom  máig meghatározó  alakjai  voltak,  és  szerepelnek  a  tananyagban,  de  meglehetősen szűkösen és rövid magyarázattal. Ezek: Dante Isteni Színjátéka, Petrarca és Shakespeare  szonettjei.  
A könyv végén található Epilógus Márainak a Föld, Föld!...című, a 1944-es  naplóregénye kettős búcsú. Ebben azt jegyezte fel, hogy két dologra érdemes és kell odafigyelni az embernek: „a világra, ahol egy falat kenyér komoly feladat, s lelkedre,  mely  nem  lehet  igénytelenebb,  mint  a  tested.  Szerezd  meg  lelked  számára is a napi táplálékot, s ne engedj e táplálék minőségének igényéből. Lehet, hogy krumpli és tüzelő nem lesz e télen, de Goethe, Shakespeare és Arany János lesz."