Katona Irén: Lélekhang - Egy óvónő lelkének naplója - Vizöntő

Beharangozó
Több mint egy évtizede már a sárréti Bárándon, az egyik, Teremtő adta ünnepen, az ünnep után, annak terén, helyén kisebb-nagyobb csoportokban még sokáig maradtak az emberek, felnőttek, gyerekek egyaránt. Beszélgettek. Egyebek között az ünnepség egyik előkészítője és játék mestere, „Irénke néni” került szóba:
- Az óvodás gyerekek anyja - mondta valaki.
- És az iskolásoké nem? Hát a citera zenekar? - Toldotta meg egy másik.
- Én harminc esztendeje voltam óvodása - vitte tovább a gondolatot egy asszony, aki mellett két kicsi leányka ácsorgott, - de nekem még mindig anyám.
A teremtett világban hatalmasabb nincs az anyánál. A régiek szerint- itt a Sárréten is! - Isten anyaként szeret bennünket.
E könyvet, amelynek „beharangozása” – megtiszteltetés! – rám bízatott.
„Irénke néni”, lelkem húga írta. Napló e mű. Egy anya naplója az óvodában, az óvodáról; a nevelésről.
„Irénke néninek” esze-ágába nem jutott, hogy korszerűen, korszerűvé formálja a rábízottakat. Pedig már számos évtizede ez az állami - és társadalmi késztetés; mert „Irénke néni” tudja (tapasztalta, amint tapasztalhatná azt más is! ) hogy ami „ma” korszerű az „holnap” már szemétre való, ócska kacat.
„Irénke néni” – miképpen fölmenőink mindig is! – „az időszerűt tartja fontosnak. Ami időszerű az Istentől való és értéke örök.
Az Úr minden gyermekkel újra teremti a világot és a gyermek bárhol is látja meg az áldott napvilágot (születhet Londonban, Debrecenben, Bárándon, vagy akár törzsi közösségben! ) természetességre, időszerűségre hitelesített. Minden gyermek belső késztetése ez: Isten akaratából; felnőve majd e földi világban életet serkentő gazda és nem pusztító parazita kíván lenni.
„Irénke néni” páratlan óvodai (anyai) nevelési módszere az isteni akarat megvalósításában segíti a gyermeket.
A nevelés alapját a Nap adta, Hold szabályozta, Csillag - mutatta teret, időt (téridőt) formáló változásrend adja: a „kerek isten fája, szép tizenkét ága...”
A nevelés eszköze a kimeríthetetlen magyar műveltség. (Mindenek előtt, ami Bárándon és Sárréten föllelhető!) A monda, a legenda, a játék, az ima, a Teremtővel való beszélgetés csillagnyi formája. Minden esztendőben, minden hónapban, minden napon és minden ünnepen mindig és mindenütt ugyanúgy és mégis másképp - időszerűen.
A nevelés módja: a szeretet, az egyetlen „létező”, amely megvásárolhatatlan, amely örök érvényű, amellyel isten teremtette és fönntartja a világot.
A tizenkét könyvecskét (mert annyi készül „Irénke néni” műhelyében), amelyet közel hat évtized tapasztalata hitelesít, mindenkinek ajánlom: öreg szülőnek, nagyobbacska gyermeknek is, nem csak hivatásos nevelőnek.
Irénke, lelkem húga, hálásan köszönöm az érettünk, a nemzetért hozott áldozatodat, amelyből a Teremtő adta tavaszon újra sarjadhat az ÉLET.

Budapest, 2015. február 5.
Molnár V. József

Bevezető gondolatok
Elmesélem Önöknek, miért döntöttem úgy, hogy könyvet fogok írni. Saját életem, pályám tapasztalataiból egy szeletet szeretnék átadni, hogy abból mások is reményt, erőt merítsenek.
Megéltem, hogyan esünk ki újra és újra a szerves Egész-s-éges életből, és próbálunk oda visszakapaszkodni. Munkásságom egész íve közel hat évtized nevelő munkáját öleli át. Gyermekként beleszülettem egy szerves családi és faluközösségbe. Olyan emberek között nevelkedtem, kiknek tapasztalatai az időtlenségbe nyúlnak vissza, ahol a működő hagyományos értékek jelen vannak. Az emberek beszélgettek egymással. A többgenerációs családokban az öregek és gyerekek a szeretet biztonságában éltek, nem volt elmagányosodás.
Hálával gondolok szüleimre, nagyszüleimre, kiknek munkaszeretete, Isten szeretete, egymás megbecsülése örök erőt adó példa.
Fiatal, kezdő óvónőként egy szervetlen rendszerben kezdtem dolgozni, olyan eszmék nyomása alatt, amikor a generációkat szembefordították.
Majd mikor lehetőség nyílt rá (a politikai vezetés eltűrte), próbáltam visszajutni azokhoz az értékekhez, melyeket az ősök hordoztak. Bárándon szakmai vezetésemmel, óvodai munkatársaimmal olyan újító munkát végeztünk, melynek lényege a hagyományra épült. Észre kellett venni, hogy a megváltozott életmód miatt nem ragaszkodhatunk görcsösen az átmentett értékek megnyilvánulási formáihoz, nem élhetjük meg pontosan ugyanúgy a hétköznapokat, jeles napokat, ünnepeket, hanem múltunk emberi értékeit, erkölcsi tartását a mai életbe kell átültetni.
A civilizációs élet áldásai – mint TV, „Nintendók” – látjuk, hogyan próbálják kiszorítani például a kalákában végzett jó hangulatú munkákat, beszélgetéseket, énekléseket, mesélést, zenélést. Van összehasonlítási alapom, milyen az, amikor egy közösség folyamatában éli meg az értékeket.
Nyugdíjazásom után Hagyományőrző Gyermekvilág Műhelyet szerveztem, vezettem. Így az óvodából kikerülő gyermekek egy olyan közösségbe járhattak, amelyben mindenki megtalálta a helyét: kicsi, nagy, öreg, fiatal.1993-tól folyamatosan gyerekek, fiatalok járják szülőfalunkat, annak határát, tágabb környezetünket: a Nagysárrétet, Kunságot, Hortobágyot. Keressük, gyűjtjük azt az élő, eleven tudást, ami még itt és most megtalálható.
Hiteleset keresünk, ami igaz tapasztalaton alapszik. Így jutottunk el azokhoz az emberekhez, akik a mesterségeket még tudják, a hagyományos életet ismerik. Évek során gazdag tudás gyűlt össze fiataljaink tarsolyába népzenéből, néptáncból, kézművességből, az ünnepekhez kapcsolódó hagyományokból. Ezeket újra élik, és visszahozzák a falu életébe.
Akik ezt továbbviszik, mára már felnőttek irányítása nélkül képesek megszervezni közösségüket, tartalmassá tenni életüket, sőt kovásza lenni a faluközösségnek. Megtapasztalták, hogy a másokért való szolgálat nem megnyomorító, hanem felemelő. Ha másokért tesznek, nekik is jó, a közösségnek is.
Ha megerősödünk szemléletben, és nem zárjuk ki magunkat, részt veszünk abban, ami örök emberi érték, nincs veszve semmi. A romok alatt ott a fény, a múlt ott lappang az emberekben, csak halódik, csak befedi a sok butaság, szemét, ami manapság rárakódik.
A gyermekek a teljes tudással születnek. Ha élő közösségben élik meg hagyományaikat és belenevelődnek saját kultúrájukba, a mag bárhol kicsírázhat. A gyermek visszavágyik oda, ami neki örömet okozott. Ha nem is hoz létre saját vezetése alatt lévő csoportot, de közösségét nemesíteni tudja..A jelent kell összehozni a múlttal, hogy élő legyen műveltségünk. Tehát van kivezető út, a kulcsot meg kell hozzá találni, ami nem más, mint nyelvünk és hitünk. Ez hassa át együttléteinket!
Azt kívánom közreadni, hogy a szerves műveltségre alapozott nevelés - mely nem más, mint az adott közösség természeti-történeti adottságaira épülő, annak elemeiből építkező kultúra - hogyan tud működni a mindennapokban.
A könyvbeli gyakorlatok ízelítők abból a hatalmas egészből, melyet mi sok korosztállyal, folyamatában megéltünk. Azért választottam naplóírás formát. mert azt gondolom és remélem, hogy jobban átérezhetik és beleláthatnak a mindennapokba.
Nagyon sok kiváló szakirodalom megjelent már, ami életem során segítette munkámat. A bibliográfiában utána lehet nézni, mely könyveket használtam.
Évről évre más oldalról fejtettem ki és rögzítettem a rendszer szemléletét és módszereit, a gyerekek hozták felszínre, hogy milyen oldalról kellene közelítenünk.
Az első időszakban a társas kapcsolatok alakulását, az anyanyelv és kreativitás fejlődését vizsgáltam az összetett és sokoldalú folyamatban. Később kiemelten a gyermekek anyanyelvi megnyilvánulásait rögzítettem tevékenységük folyamatában.
Majd izgalmas volt nyomon követni a többirányú gondolkodás- és tevékenységlehetőségben, hogyan mennek át egyik dologból a másikba, és hogyan lehet közvetetten – sugallva, segítve, megerősítve – mederbe terelni a tartalmakat és a megnyilvánulás formáit.

Az érthetőség, a naplóban való eligazodás megkívánja a szakmai útmutatást is. 
Szemléletet, módszert, játékleírást adok közre, de ebben a könyvben többről van szó, mint csak oktatási, nevelési módszerek bemutatása, mivel munkánk során életforma kialakítására is törekedtünk, amely ősi, szentséges szintre emeli az egymáshoz, a világhoz, a tárgyakhoz való kapcsolatot. Finom, érzékelési viszonyt, egymásért érzett felelősséget igyekeztünk kialakítani, melynek kitörölhetetlen nyoma marad, e nélkül nagyon nehéz élni. Akinek nincs isteni vezérlése, csak forog, mint a szélkakas.
Csak abban bízhatok, hogy könyvemmel szemléletet formálhatok.
E tapasztalatok a mindennapi életben teljesebbé tehetnek bennünket, embert formáló, embert teremtő erővé válhatnak. Haszonnal forgathatják szülők, óvónők, iskolai nevelők, művelődésszervezők és minden olyan magyar ember, akinek fontosak a múlt hagyományai. Nekünk már nem kell újat kitalálni, csak elődeinkre kell figyelni, hogy a teremtett világ állandóságában, teljességében, az évszakok szabta változásrendben hogyan éltek, mit hagytak ránk örökül.
Ezt kell átadni a következő nemzedéknek, hogy a folytonosság ne szakadjon meg.

Ha a Teremtőtől kapok elég erőt hozzá, az esztendő ciklikus változásrendjének gyakorlatát 12 könyvben szeretném közreadni.

Kívánom, hogy örömmel forgassák.