Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Jánosi András: A magyar népzene hangzásvilága

Ár:
4.400 Ft (4.190 Ft + ÁFA)
Kiadó: Magyar Kultúra Kiadó Kft.
Katalógusszám: MKK107
Elérhetőség: Raktáron
Szállítási díj: 927 Ft
Várható szállítás: 2023. február 13.
Menny.:db

Leírás

Az 1970-es években, a néptánchagyományunk színpadi megjelenítésével kapcsolatos kritikai szemlélet kialakulása egyrészt fölkeltette néptáncegyütteseink tánc-, illetve zenei repertoárjának revíziója iránti igényt. Másrészt elkerülhetetlenné vált, hogy a zenei repertoár revízióján kívül előbb-utóbb annak megszólaltatási módja is revideálandó. Nyilvánvalóvá vált, hogy népdalaink nem szólaltathatók meg sem klasszikus, sem dzsesszes, sem popos énekstílusban hitelesen. A felfedezés erejével hatott az a felismerés is, hogy bizonyos dialektusterületek táncdallamainak megszólaltatása nem vonószenével a leghitelesebb, a különböző fúvós, illetve húros népi hangszerek azonban nem helyettesíthetők az európai vagy más zenekultúrákban elterjedt másfajta hangszerekkel. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy sem a klasszikus zene sem a cigányzene játékmódja, illetve előadásmódja szerint nem szólaltatható meg hitelesen hagyományos vonós tánczenénk és, hogy a vonós együttesek hangszerösszeállítása, előadásmódja is változó lehet dialektusterületenként. A cigányzene előadásmódja ugyan több mindent megőrzött népzenénk archaikus előadásmódjából, de csupán annak bizonyos elemeit, emellett viszont az elmúlt száz év során sok egyéb hatást is magába olvasztott, ami nem segíti népzenénk hagyományos hangzásvilágának érvényesülését. Az elmúlt 150 év során ugyan a magyar falvakban (valamint a velünk élő nemzetiségek körében) Kárpát-medence szerte cigány muzsikusok vették át a vonós tánczene szolgáltatását, azonban ezeknek a muzsikusoknak a játékmódja, előadásmódja megőrizte a falusi népet korábban kiszolgáló muzsikusok játék-, illetve előadásmódját. Játékáról készült korabeli lejegyzések igazolják, hogy Bihari János még a falusi zenészek modorában játszott. A 18. század során a verbuválásokat, majd később – az uradalmi zenészeket váltva – a nemesség igényeit kiszolgáló cigány együttesek játékstílusa az úri osztály mulattatására a 19. század során kialakult korabeli szórakoztató zene hatására kezdett a korábbi, hagyományos előadásmódtól elszakadni, a folyamat azonban lassan ment végbe, sokáig tartott. Még az 1940-es években a budapesti kávéházakban, illetve az akkoriban készült magyar filmekben játszó cigányzenekarok is meglehetősen régies, a falusi bandákhoz közel álló stílusban játszottak. A nép hagyományos dalainak, hangszeres dallamainak előadásmódja, megszólaltatásának jellegzetességei éppúgy csak aprólékos, elmélyült tanulással sajátíthatók el, mint az európai műzene vagy a dzsessz előadása. Lassan szűnőben vannak azok a közösségek, amelyekben a zenei (vagy akár a vizuális) nyelv – egységes világszemlélettel áthatva – generációról generációra továbbhagyományozódott, így a népzene előadásmódjának eredeti környezetben való megtanulása egyre nehezebb feladattá vált. A tudatos megismerést több egyéb tényező mellett megnehezíti, hogy zenei anyanyelvünk leírása még ma is meglehetősen hiányos. Tisztázott a szerkezet, a forma legtöbb kérdése, viszont az előadásmód még tisztázatlan, pedig ez az, ami jellegzetessé és félreismerhetetlenné teszi népi dallamaink hangzását. Ez az, ami teljesen természetes ugyan, mégis annyira távol áll az európai műzene mai, nyelvezetétől, hogy szoktatnunk kell a fülünket hozzá. Tanulnunk kell meghallani jellegzetes hangzását, mintha valamilyen távoli egzotikus nép nyelvét tanulmányoznánk. Ehhez nyújt segítséget jelen könyv azzal, hogy a népzene sajátos hangzását eredményező zenei eszközöket számba veszi és ismerteti. Nem törekedtem a kifejezési eszközök összes lehetséges előfordulásának bemutatására. A zenei kifejezés megoldásait mindig azon a zenei formán (műfajon, énekelt vagy hangszeres változaton) mutatom be, amelyiken a legjellemzőbb, de ez nem azt jelenti, hogy az adott jelenséget másutt nem ismerhetjük fel! Nem részleteztem az előadásmód olyan jellemzőit, amelyek csak az énekre, vagy a furulya-, illetve hegedűjátékra vonatkoznak, de nem foglalkoztam más hangszerek hangzásának kimondottan a hangszerhez kötődő jellegzetességeivel sem. Ezért hivatkozom a példákkal kapcsolatban ritkán olyan hangszerek játékára, amelyek hangzásának jellegét és lehetőségeit építésük szűkebb határok közé szabta (pl. duda, tekerő). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hangsúlyozásról, ritmizálásról, díszítésről és a többi jellegzetes zenei eszközről írtak ne vonatkoznának ezekre a hangszerekre is. Azoknak szántam munkámat, akik a népdalokat, a különféle hangszereken játszott táncnótákat nemcsak szívesen hallgatják, hanem azokat maguk is dalolni, muzsikálni szeretnék.

Paraméterek

Borító Keménytáblás
Oldalszám 124
Nyelv magyar