Böjtelő havában Gyertyaszentelő Boldogasszony napja - február 2.
"Gyertyaszentelőkor, ha esik a hó, fú a szél, Nem sokáig tart a tél."
Böjtelő hava
Gyertyaszentelő Boldogasszony napja február 2.-a, Jézus Krisztus templomi bemutatásának emléknapja.
A hagyomány szerint ezen a napon mutatták be és szentelték Istennek Jézust, mint elsőszülöttet. A bemutatásra való emlékezés az ünnep fő tartalma.
Gyertyaszentelőnek azért hívják ezt a napot, mert a mise előtt egy körmenettel összekapcsolt gyertyaszentelő szertartást tartanak. A gyertyaszentelés és körmenet a pogány luperkália (február 15.) és a február 1-én, Februus (Pluto) Isten tiszteletére tartott fáklyás bűnbánati körmenet maradványa, amelyet a kereszténység átvett és egybeolvasztott.
Február valamikor az év utolsó hónapja volt és ezért ragasztották hozzá a szökőnapokat. Az év utolsó hónapjában pedig illett az embereknek maguknak is megtisztulniuk, másrészt az elhunytak tisztulását is elősegíteni. Ezért ezt a hónapot tisztulási ünnepek jellemezték. Innen származik a február név is.
Hajdan a rómaiak Februus, illetbe Pluto tiszteletére égő fáklyákkal járták körül a várost ezen a napon és vesszővel igyekezték egymást a bűnöktől megtisztítani. Ezzel párhuzamosan a keresztények gyertyás körmeneteket tartottak.
A gyertyák megszentelése azonban későbbi eredetű. Európai elterjedése a XII. századra tehető. A Pray-kódex szerint nálunk ezen a pon először a tüzet áldották meg, és ennél a tűznél gyújtották meg a gyertyákat. A szentelt gyertya Krisztust, a világ világosságát jelzi. Ahogyan Mária tartotta karján a kis Jézust a templomban ezen a napon, éppen úgy tartották kezükben a hívek is a gyertyát, Krisztus jelképét Gyertyaszentelő Boldogasszony napján.
Az ehhez a naphoz fűződő népszokásaink is katolikus liturgiában gyökereznek. A katolikus családoknál gyertyaszentelőkor több gyertyát is vittek a templomba megszenteltetni. Otthon szalaggal átkötve falra akasztották vagy ládafiában, szekrényben tartották. Mint minden más szentelményhez, ehhez is több hiedelem fűződött. A népéletben számos alkalmazása volt: Keresztelésig az újszülött mellett világított, hogy a "pogánykát" ki ne cseréljék a gonosz, rossz szellemek. Szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy a kísértő gonosz lelket messzire elriasszák vele. Különösen az olyan gyertyát tartották hasznosnak, amelyet már hétszer megszeneltek, a hiedelem szerint azért, hogy a lélek ne keresse sokáig a mennyország kapuját.
A halottak mellett is szentelt gyertyát égettek.
Mindenszentek napján halottak napján, de más nagyobb ünnepeken: karácsonykor, húsvétkor is meggyújtották.
Égzengés, villámlás, jégeső idején szintén meggyújtották, hogy a vihar rontó szellem Krisztus előtt megszégyenüljön.
Valószínűleg hasonló védelmi célzattal falazták a szentelt gyertyát az épülő házakba is.
Néhol a gyümölcsfákat is megveregették vele, hogy azok bőven teremjenek.
Időjárás- és termésjóslás hiedelmek is kapcsolódtak gyertyaszentelő napjához:
Közismert és a gyermekek előtt is ismert a medvével kapcsolatos jóslás: ha február 2-án kisüt a nap, a medve kijön a barlangjából, meglátja az árnyékát, visszamegy; és még negyven napig tart a hideg. A nép regula megfogalmazása szerint:
"Ha fénylik gyertyaszentelő, az ízeket szedd elő!"
Gyermekeknek: Mackó, mackó ugorjál... Bújj, bújj medve...
Gyermekeknek: Dirmeg, dörmög a medve... Kitapodott a medve...
Általában úgy vélték, hogy ha február 2-án jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ezért azt tartották, hogy ezen a napon inkább farkas ordítson be az ablakon, semmint a nap süssön ki, mert:
"Gyertyaszentelőkor, ha esik a hó, fú a szél, Nem sokáig tart a tél."
Felhasznált irodalom: Gyopárosi Zsuzsa: Néphagyományaink; Balogh Júliua: Szent Mihály havától Kisasszony haváig
